A parfümüvegek története

Díszes parfümüveg


Sok Disney mesében látható, ahogy a királylányok olyan parfümös üvegből fújják magukra az illatot, amire egy textillel bevont mini pumpa volt csatolva. Ha visszagondolok ezekre a mesékre, mindig eszembe jut, hogy minden kislány elképzelte magának, ahogy felnőttként majd ő is ugyanilyen parfümösüveget fog használni minden nap. Bár ezek az üvegek nem tűntek el, nagyon kevés parfümöt bocsájtanak ki ilyenekben a piacra. Vajon milyen üvegekbe töltötték még a parfümöket, amikről már majdnem megfeledkeztünk? 

 

 

Az üvegek történeténél figyelembe kell venni azt is, hogy bizonyos korokban más anyagokból és más formában készülhettek, így az erre szánt tárolóknak más szempontoknak kellett megfelelnie.

 

Az ókori Egyiptomban például alabástrom lombikokban, úgynevezett kanopikus üvegekben, tárolták a parfümöket, melyekre állatokat, virágokat, isteneket és gyümölcsöket faragtak, parfümöt pedig csak a királyok és családjaik, illetve az istenek által a földre küldött próféták használhatták.Pár évszázaddal később viszont az addig megszokott üvegen és agyagon kívül  már kristályból, nemes- és féldrágakövekből, de gyakran lapis lazuliból is  készítették ezeket a üvegcséket, melyeknek alakja már az amforára hasonlított. 

 

A Perzsa-öbölben a társadalom legnemesebb retegeiben, kis mennyiségben tárolták az olajokat, edényeiket pedig arab mintákkal diszítették, akár még innen is eredhet a mondás: a legjobb parfümök a legkisebb üvegekben vannak. A tárolásukra szánt edénykék készülhettek fából, agyagból vagy üvegből, melyből utóbbit gyakran kézzel festették vagy ezüst és/vagy arany-szálakkal díszítették.
 

A középkor előtt Európába a Selyemúton keresztül jutottak el ezek az olajok, azonban a középkor vége és a reneszánsz kezdete között az itteni alkimistákat is elkezdte érdekelni a parfümkészítés. Az ő parfümüvegcséik általában üvegből vagy fémből készültek, érdekes módon azonban sokkal kevesebb üvegcse maradt fenn ebből a korból, mint az ókorból.
 

Aztán az üvegeket a 19. és a 20. század során már inkább kevésbé díszítették, inkább a szobák díszeinek szánták őket, így igyekeztek elegáns és letisztult kinézetek kölcsönözni ezeknek. Az Art Nouveau stílusjegyeit követő üvegek íveltebbek és domborúbbak lettek, díszítésükhüz pedig a gyöngyöktől kezdve, az aranyszálakon át, a drágakövekig mindent felhasználtak, ami növelhette a művészi megjelenést. Továbbá innentől kezdve lettek igazán fontosak az üvegek kupakjai is, melyet az üveg díszítéséhez igazítottak és ezzel teljes lett az összhang.
 

Ezzel szemben, a 20. század elején, amikor elterjed az Art Deco, a parfümös üvegekre az egyszerű, letisztult, geometrikus formák lettek jellemzőek és áttértek a minimalizmusra, bár még mindig törekedtek az eleganciára is. Az üvegek tervezésénél figyelembe vették a funkcionalitást is a könnyebb használat érdekében. 

 

Természetesen az üvegek történetéről és szimbolikájáról hosszú órákon át lehetne beszélni, kétségkívüli, hogy igen sok darab elképesztő odafigyeléssel és pontossággal lett megalkotva, aminek köszönhetően már igazi műalkotások és figyelemvonzó ékei lehetnek bármely szobának.

 

 

loader
Facebook Instagram