Antonio Banderas

A spanyol szívtipró, José Antonio Dominguez Bandera gyermekkorában a spanyol 1. osztályú futballbajnokság egyik sztárjaként képzelte el felnőtt életét. Bár tehetséges futballista volt, a napfényes Malaga szülöttét egy komoly sérülés más irányba terelte – ámde feltehetően a színházi és filmes szakma illetve a hölgyek népes rajongói tábora kifejezetten jól sikerültnek tartja az irányváltást.
A jóképű fiatalemberre 19 évesen már színpadi szerepeket bíztak; ezt látva kapott meghívást a nagyhírű rendező, Pedro Almodóvar TV-sorozatába illetve filmjeibe. Olyan filmek sora született az elkövetkező 10 évben a spanyol műhelyben, melyek tematikájukkal sokszor tabukat döntögettek, az alakításban brillírozó Antonio pedig sokféle karakterben kipróbálhatta tudását.

 

Almodóvar remek rendezői terelgetésének (no és Banderas kiváló alakításának) köszönhetően már a 20-as éveinek közepén sztárként ünneplik.

Hősünk Európa meghódítása után Amerika felé veszi az irányt. Hamar lehetőséget kap Madonna egyik turnéfilmjében (Madonnával az ágyban). Első komoly tengerentúli szerepét a Mambó királyai (1992) című filmben játszotta. Közismert tény, hogy ekkor még egy mukkot sem beszélt angolul, ezért a szerepét fonetikusan tanulta meg. José Antonio Dominguez BanderaTovábbi, egyelőre még csekélyebb angoltudást kívánó szerepeivel a Philadelphia (1993, főszereplő Tom Hanks) és az Interjú egy vámpírral (1994, főszereplők Tom Cruise és Brad Pitt) filmekben építgette imázsát a hollywoodi álomgyárban.

A fordulatot a Desperado (1995) hozta el. Ebben a kisköltségvetésű filmben is hozta a mediterrán típusú férfi mítoszát (oldalán Salma Hayekkel).

Ez a karakter ihlette a neve által fémjelzett parfümök sorában elsőként megjelenteket, melyek a katalán Puig csoporttal együttműködve kerültek piacra.

 Az orientális-fűszeres Diavolo men-ben – bár olfaktorikus besorolása és az összetevők eltérnek attól - többen Dior Fahrenheit-jének koppintását látják, ennek ellenére hamar népszerűvé vált maszkulin jellege és nem utolsósorban jóval kedvezőbb ára miatt.

Két évvel később megjelent női párja, a Diavolo per donna virágos-gyümölcsös illata a temperamentumos déli nő könnyed nappali kísérője. A grapefruit, zöld tea, ibolya, tearózsa kellemesen frissít az erős mediterrán melegben, majd alkonyatkor a mósusz és szantál jegyei bújnak elő, érzékivé varázsolva az este óráit.

1996-ban Andrew Lloyd Webber és Time Rice musicaljének filmváltozatában, az Evita-ban ismét együtt dolgozik Madonnával. Bár a kritikusok némi fanyalgással fogadták az alkotást, a rajongói tábort bőségesen kárpótolta Banderas énekes-táncosi teljesítménye Che, a narrátor szerepében, amelyért kijárt neki egy Golden Globe jelölés.

Egy évvel később Zorro álarcát öltötte magára. A családi mozik kedvelt történetét ugyan sokadszor dolgozták fel, de a Catherine-Zeta Jones és Anthony Hopkins társszereplésével forgatott filmben nyújtott teljesítményért ismét Golden Globe jelölést kapott.

Következő évben a rendezéssel is megpróbálkozott, azonban a felesége, Melanie Griffith főszereplésével forgatott Tűzforró Alabama - mely a rasszizmus témakörét feszegeti – csak a szakmai körök elismerését vívta ki, kasszasiker nem lett belőle.

Említésre méltó még a Kémkölykök című családi vígjáték (melyből már 4 részt forgattak), a mexikói festőnő életéről szóló Frida (ismét Salma Hayekkel forgatva), és hangját kölcsönözte Csizmás Kandúrnak a Shrek több részében. Forgatott Angelina Jolie-val (Eredendő bűn), Brian de Palmaval (Femme fatale) és a Zorro folytatását is elkészítette a Zorro álarca című filmben.

A felsorolásból kitűnik a műfaji sokszínűség. Egyaránt hitelesen formál meg kaland- vagy drámai hősöket, szerelmes amorózókat vagy másságukért lenézett társadalmon kívülieket.

Régi álmát válthatta valóra, amikor meghívást kapott a Broadway-re a Nine című musical egyik szerepére, ahol ismét megcsillogtathatta énekesi  Antonio Banderaés táncosi tehetségét.

Rendezői elképzeléseit két újabb filmben: El Camino de los Ingleses (Forró zápor – romantikus dráma), és a Missing Lynx című, Magyarországon eddig nem forgalmazott alkotásban próbálta megvalósítani.

A filmezésért kapott gázsit – az ésszerűen hangzó és manapság egyre fontosabb ’állj több lábon’ tanácsnak engedelmeskedve – a szórakoztató- és szolgáltatóiparban igyekezett befektetni, több-kevesebb sikerrel. Az öccsével közösen indított hajókölcsönző és diszkó üzleti modellje sajnos nem bizonyult sikeresnek, és bezárt a saját nevével fémjelzett (’La Posada de Antonio’) étteremlánc is.

 Annál nagyobb sikereket tudhat magának a borüzletben. Szülőföldjén részesedéssel rendelkezik egy közepes méretűnek mondható borászatban, ahol évente 1,5 milliónyi palack bor értékesítenek Európában, Ázsiában és az USA-ban.

A parfümök kiadása – a kezdeti sikereken felbuzdulva – is folytatódott az évek folyamán. 2001-ben a fás-aromás Mediterráneo közvetítette a parfümrajongók felé az aktuális déli életérzést: könnyedebb, kevésbé karcos, de még mindig nagyon maszkulin, elsősorban a vetivernek, borsnak és gyömbérnek köszönhetően.

2005-ben a Spirit páros parfümmel ismét jó ízlésről tesz tanúbizonyságot. Az ámbrával, fahéjjal, pacsulival és tömjénnel megspékelt orientális Spirit for Men 2005-ben, míg női párja, az orientális-virágos Spirit for Woman2006-ban nyerte el a parfümök Oscar-díját, a FIFI-t

Az illatpárnak limitált verzió is megjelentek, 2006-ban a Spirit Night Fever, amely - mint a neve is jelzi – a latin temperamentumos táncest hangulatát próbálja megidézni.

A 2008-ban piacra dobott Spirit VIP pedig a táncos mulatság utáni szenvedélyes éjszaka illata…

A 2007/2008-ban kiadott Blue Seduction, mellyel a hűs-friss tengert igyekszik palackba zárni, elsősorban azt a 25 és 35 év közötti korosztályt célozza meg, amely még gondtalanul, kevés felelősséggel a vállán éli saját életét. Érdekesség, hogy a női változat megalkotásában Olivier Cresp is közreműködött.

2009-ben a komolyabb kihívásokat is kedvelőknek üzen a Seduction in Black nevű illattal. Ez a fekete öltönyös illat egyrészt pezsgő a bergamottól és feketeribizlitől, másrészt tüzes a koriandertől, kardamomtól és szerecsendiótól. Az alapban levő fás jegyek (cédrus, ámbra, tonka) pedig higgadtságot kölcsönöznek viselőjének.

Az illat női párja még várat magára, csakúgy, mint egy újabb közönségfilm.

A hírek szerint a Shrek sikerén felbuzdulva a jövőben hosszabb animációs filmeket is várhatunk – mi azért örülnénk a jóképűségét öregedésében is megőrző Antonio hús-vér jelenlétével forgatott műveknek is…

loader
Facebook Instagram