Illik Magyarországon Halloween-t tartani?

Illik Magyarországon Halloween-t tartani? 

Mi a jelenlegi álláspont, trend itthon?

 

November 1. közeledtével általában két táborra oszlik a nép;

Az első, akik szívesen részt vesznek a Halloween-es őrületekben, a második pedig, akik mélyen elítélik a szerintük “ csak egy amerikai bolondság”-ot.

 

Pedig a Halloween nem egy újkeletű, amerikai hóbort, hanem egy régi, ősi kelta ünnep volt már i.e. 8-9. században is. Ekkoriban a kelták a kedvenc istenüket, Samhain-t ünnepelték, október 31-én. Ez a nap jelentette a keltáknak az Új Év kezdetét, valamint a napos időszak végét. November 1-től pedig a sötétség ideje kezdődött. Ezen az éjszakán attól tartottak a kelták, hogy az elmúlt évben megholtak lelkei megzavarhatják az élők életét, mivel a lelkek éjjel térnek át a holtak birodalmába. Ezért az emberek ételt és állatot áldoztak a szellemeknek és tábortűz mellett együtt táncoltak, ünnepelték őket, hogy megkönnyítsék az útjukat.

Halloweeni kép

835-ben azonban a keresztények október 31.-ét, november 1.-jét és november 2.-át Mindenszentek napjává nevezték ki. Bár sokan nem tudják, ekkor a legtöbben angyalnak vagy ördögnek öltöztek be az akkori fesztiválok idejére. Tehát a Halloween-es jelmezes “bolondság” erre is visszavezethető, hiszen e három ünnepéből alakult ki a Halloween, azonban végleges formája valóban Amerikában forrt ki.

 

Hogyan ünneplik legtöbben a Halloween-t Magyarországon?

 

Október közepétől egyre több boltban és szórakozóhelyen extrém és különleges dekorációval készülnek, mint pl: boszorkányok, pókok, szörnyek lógnak a mennyezetről, falról és sarkokban egy-egy pókháló is felfedezhető. A pici gyerekek örülnek, hogy egyedi jelmezbe bújhatnak és egymással játszadozhatnak, szupermesehősként vagy épp egy ijesztő szellemként. Az idősebb korosztály pedig legtöbbször jelmezt kölcsönöz, amely nagyon kreatív, egyedi vagy éppen szexi.

Általában iskolában, kollégiumban, sport egyesületekben, diszkóban vagy házibuliban szoktak tartani Halloween-es estét. Ekkor extrém kinézetű italok, sütik, falatkák fogadhatnak minket.

 

Milyen jelmez a leggyakoribb ezen az estén?

 

Általában az idei év legsikeresebb filmjei és játékai befolyásolják a jelmez kiválasztását. Legtöbbször az aktuális horror film különleges jelmezeit keresik, de a nők körében népszerűek a klasszikus darabok is, mint pl: boszorkány, vámpír, csontváz, nővér, apáca, iskoláslány, playboy nyuszi.

A férfiak pedig inkább a mókásabb vagy rémisztőbb darabokat keresik. Batman, Superman, Star Wars jelmezek valószínűleg sosem mennek ki a divatból, de szívesen merítenek ötletet különféle mesefilmekből, vagy akár még dínónak is beöltöznek.

 

Most akkor szabad bulizni vagy sem?

 

Október 31.: Halloween

November 1.: Mindenszentek

November 2.: Halottak napja

Halloweeni töklámpások

Mivel a Halloween teljesen más napon zajlik, mint a másik kettő fontos ünnep, így ne legyen bűntudatod, ha esetleg elmész a barátaiddal ünnepelni. A lényeg, hogy november 1-jén és 2-án illik megadnod a tiszteletet, hogy kimész az elhunyt szeretteid sírjához, rendbe teszed, gyertyát gyújtasz és megemlékezel róluk. 

A többi napon azonban nem probléma, ha részt veszel egy Halloween-es buliban. Egy évben csak kétszer van lehetőséged beöltözni: farsangkor és Halloween-kor. Ez egy kiváló alkalom arra, hogy közelebb kerülhess az emberekhez, nevetéssel teli éjszakán vehessél részt, végre felvehess olyan ruhát, amilyet máskor soha nem lehetne. Kiélheted kreativitásod és egy izgalmas emlékkel gazdagabb lehetsz.

loader
Facebook Instagram